Mondok László e.v.

Hivatalos Apple viszonteladó

Üdvözlöm honlapunkon!

Mondok László vagyok, okleveles villamosmérnök.

1990 óta foglalkozom Apple gépek rendszerének karbantartásával.

Vállalkozásunk 1991-ben alakult, abból a célból, hogy a Macintosh platformon dolgozó grafikusoknak, illetve grafikával, nyomdai előkészítéssel foglalkozó cégeknek segítséget nyújtson számítástechnikai eszközeik folyamatos és hibamentes üzemeltetésében.
2003-ban tevékenységünk számítástechnikai eszközök kiskereskedelmével bővült.
Ebben az évben lettünk a Magyarországi Apple Képviselet hivatalos Apple viszonteladója. Majd rövid idő alatt megállapodtunk a fontosabb hardver és szoftver forgalmazókkal és nagykereskedésekkel, annak érdekében, hogy az Apple termékekhez használható valamennyi kiegészítőt és perifériát biztosítani tudjuk ügyfeleink részére. Munkánk eredményeként elégedett vevőket, partnereket szeretnénk ügyfélkörünkben.

Szolgáltatásaink
Szaktanácsadás

Teljes körű szaktanácsadással állunk minden ügyfelünk rendelkezésére. Elég annyit tudnia, hogy milyen feladat megoldására szeretne valamilyen eszközt vásárolni, a többit nyugodtan ránk bízhatja. Mi megtaláljuk az Önnek legoptimálisabb megoldást. Segítünk a megfelelő konfiguráció, szoftverek és kiegészítők kiválasztásában. A meglévő eszközeinek fejlesztése sem jelent problémát, legyen az egy régi Macintosh vagy egy vadonatúj Inteles Apple gép.

Értékesítés

Elsősorban Apple termékek és ezekhez kapcsolódó eszközök értékesítésével foglalkozunk, de igény szerint vállaljuk bármilyen más számítástechnikai eszköz beszerzését is. A nálunk vásárolt konfigurációkat igény szerint Budapest területén ingyenesen kiszállítjuk és üzembe helyezzük. Vidéki vásárlóinknak is ingyenes az üzembe helyezés, csak a kiszállás költségét kell kifizetni.

Szerviz

Eseti meghibásodások gyors és szakszerű javítására garancia az ezen a téren szerzett 20 éves tapasztalatunk. Nem csak rutinból dolgozunk. Az újonnan felmerülő problémák esetén mindent elkövetünk a pozitív megoldás érdekében. Számítógépének folyamatos és biztonságos működése érdekében, külön szerződés alapján átalánydíjas szervizszolgáltatás-t tudunk biztosítani. Számítógépes adatmentést végzünk fizikailag és logikailag sérült adathordozókról.
A fizikailag sérült adathordozók javításában régi partnerünk, Králik és társa segíti munkánkat.

Oktatás

Adobe InDesign CS5 tanfolyamainkon a hallgatók elsajátíthatják a szoftver használatát kezdőtől a haladó szintig, beleértve a legmodernebb technikákat mint az interaktív pdf-ek, epub-ok, adategyesítés, XML.
A tanfolyamok tematikáját a megrendelő igényei szerint állítjuk össze. A tanfolyamokat általában budapesti irodánkban tartjuk, de igény szerint más helyszín is lehetséges.

Apple számítógépek
Mac Book
MacBook Pro
MacBook Air
iMac
Mac mini
Mac Pro
13 hüvelykes MacBook  MacBook Pro 13,15 és 17 hüvelykes méretben MacBook Air iMac 21,5 és 27 hüvelykes métetben Mac mini Mac Pro előlről és oldalról
0 Ft-tól
399 990 Ft-tól
329 990 Ft-tól
365 990 Ft-tól
182 990 Ft-tól
829 490 Ft-tól
Szoftverek
Adobe CS6 Design and Web
Premium Collection
Adobe CS5
Master Collection
FinalCut Studio
Logic Studio
QuarkXPress 9 Estern European Edition
Microsoft Office Mac Home Student 2011
Adobe CS5 Premium Collection Adobe CS5 Master Collection FinalCut Studio Logic Studio QuarkXPress Microsoft Office
672 300,- Ft
99 600,- Ft
0,- Ft
0,- Ft
285 100,- Ft
30 390,- Ft

 

A honlapot készítette: Deák Márta • e-mail: dmarta(kukac)mondok.hu

Mondok László • e-mail: laszlo(kukac)mondok.hu • tel.: +36 20 216 8839